Egy ágyban az ellenséggel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Octavia E. Butler Hajnal című trilógia-nyitó regénye kapcsán minden más előtt a borítóról szeretnék pár szót ejteni. Méghozzá egyből két kiadás borítójáról.

Az egyik az idei agavés magyar kiadás borítója, mely megjelenésről kötelező elmondani, hogy hatalmas hiánypótlás a magyar sci fi-kiadásban – a Hajnal ugyanis egy 1987-es regény, zsánerének egy klasszikusa. Valóban ideje volt magyarul is elérhetővé tenni. Ami a borítót illeti, a kék és ezüst különböző árnyalataiban játszó design tetszetős és esztétikus – és egy kicsit túl sokat elárul a történet lényegi kérdéséről. Vajon van-e olvasó, aki a Föld sziluettjében lebegő magzatot látva nem találta ki egyből, hogy itt bizony (intergalaktikus) szex lesz?

A másik borító, amiről a könyv kapcsán beszélni kell, a legeslegelső, 1987-es kiadásé. Ezen ugyanis Lilith – a főszereplő – fehér nőként jelenik meg – miközben 10 oldalt sem kell elolvasni a regényből ahhoz, hogy egyértelművé váljon: Lilith fekete. A különböző kiadók egyébként az első kiadást követően jó ideig úgy „oldották meg” a „problémát”, hogy a borítókon vagy vonalrajzok szerepeltek, vagy csak 2-3 szín – hogy még véletlenül se kelljen a fekete és a fehér között dönteniük. Azt hiszem, ezt nem is kell túlragozni.

De jussunk túl a borító(-kérdése)n, és nézzük a szöveget magát!

A Hajnal története szerint az emberiség nagy része egy nukleáris háborúban kipusztul. A csekély számú túlélőt megmenti egy oankáli nevű faj, majd miután 250 évre hibernálják őket, felkeltik Lilithet. A nőnek azt a feladatot szánják, hogy – miután megismerkedett nyelvükkel, szokásaikkal, és megszokta az emberi szemnek igencsak furcsa küllemű idegeneket – sorra felébresszen 40 másik embert, akiknek aztán a tanítójává és vezetőjévé váljon, és levezényelje visszatelepítésüket az időközben az oankálik által újra lakhatóvá tett Földre.

Több, mint 30 éves sci fi-t olvasni mindig érdekes élmény. Aki nem sokat olvas a műfajban, annak valószínűleg egyszerűen unalmas – hiszen többnyire rég meghaladott, mai tudásunkkal akár megmosolyogtató ötletekkel, jövő-víziókkal van tele. Ha azonban észben tartjuk, hogy mindaz, amit olvasunk, mikor lett papírra vetve, milyen történelmi, politikai és társadalmi kontextusban született; akkor, bár a szöveget magát valószínűleg továbbra sem találjuk majd különösebben izgalmasnak, a tartalom vizsgálata annál nagyobb élmény lehet. Én nagyon sok sci fi-t olvasok, de bevallom, a „régi” sci fi – vagy nevezzük inkább talán klasszikusnak – még így sem volt sosem a szívem csücske. Egy kicsit a Hajnalt is kötelességtudatból olvastam el, és nem is volt egy hatalmas olvasmányélmény.

Mint szöveggel, elsősorban az vele a problémám, hogy egy, a sztori szempontjából nagyon fontos rész egyszerűen nincs megírva. A regény első felében Lilith az oankálikkal ismerkedik – ekkor sok információt megtudunk erről a földönkívüli fajról: kinézetükről, társadalmi berendezkedésükről, különleges képességeikről és valamennyit az emberiséggel kapcsolatos szándékaikról is. Majd következik a regény második logikai egysége: a további emberek felébresztése, az ő megismertetésük a kialakult helyzettel, összeszokásuk (és összekülönbözéseik). Több utalás is történik arra és nyilván szükségszerű is, hogy a kettő között sor került Lilith kiképzésére – ami ráadásul egy évig tartott. Erről az egy évről azonban egy sor sincs a szövegben. Ez furcsa dinamikát ad a könyvnek: kicsit olyan érzése van tőle az embernek, mintha Butler valamilyen oknál fogva siettetni akarta volna a történetmesélést.

Mi az, ami miatt mégsem elfecsérelt idő elolvasni a Hajnalt? Az egyik dolog, hogy itt is, mint minden sci fi estében, és különösen a klasszikusoknál; nagyon érdekes élmény felfedezni az adott kor lenyomatát a szövegen. Egy sci fi mindig megmutatja, hogy akkor, amikor íródott, milyen dolgok foglalkoztatták az emberiséget: mik voltak a legnagyobb félelmek, milyen témák foglalkoztatták a közvéleményt, milyen tendenciákra számított az emberiség a saját korához képesti jövőben – nyilván abban a kultúrában, amin belül a szöveg született. (E miatt tartom egyébként hülyeségnek lenézni, súlytalannak tartani a sci fi-t – de ennek kifejtése szétfeszítené jelen írás kereteit.) A Hajnal 1987-ben született, így megjelenik benne a hidegháborús parák jó része, lásd pl.: rettegés a nukleáris holokauszttól, folyamatos gyanakvás mindenkire, a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletek terjedése.

De a legfőbb ok, ami miatt érdemes ezt a könyvet elolvasni, az az, hogy van benne valami, ami gondolatként, témaként nem csak 1987-ben számított úttörőnek, de annak számít ma, 2019-ben is. Ahogy az írás elején említettem, rögtön a magyar kiadás borítója egyértelművé teszi, hogy ebben a történetben nagy szerepe lesz a szexnek. Ami miatt valamelyest megbocsájtható ez a túl direkt illusztráció, az az, hogy ekkor még fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen csavar lesz ebben a szálban. Butler már 1987-ben a regénysorozata központi tényezőjévé tesz egy dolgot, ami egyesek (sokak) számára még ma is nehezen emészthető: a harmadik nem fogalmát. Az oankálik társadalmában ugyanis három nem létezik: a hímnemen és a nőnemen kívül van egy semleges is, ráadásul mindhárom nem egyidejű jelenléte szükséges a szaporodáshoz.

Sok helyen olvasom, hogy a Hajnal a xenofóbiáról szól, amiben van igazság, én mégsem mondanám, hogy ez lenne a regény témája. Amiről igazából szó van itt, az egy nép elnyomása egy másik nép által azon az alapon, hogy az elnyomó fejlettebbnek deklarálja magát az elnyomottnál. A valódi téma a kolonizáció, ahol az emberiség a leigázott, az oankáli faj pedig a leigázó. A fejlettség egyik alapköve pedig ennek a bizonyos harmadik nemnek a létezése, illetve azon keresztül a fizikai kontaktus nélküli (idegi stimuláláson alapuló) szex lehetősége. Ez azért nagyon fontos, mert ez által élesen elválik egymástól a „barbár”, testi érintkezést igénylő, akár kölcsönös szándékot nélkülöző szex (emberek); és a „civilizált”, fizikailag senkiben semmilyen kárt nem tevő, sőt, testiséget nélkülöző, az előzőnél mégis sokkal intenzívebb élményt jelentő szex (oankálik). Ilyen módon az oankálik technikailag soha senkit nem erőszakolnak meg – amivel szemben a regényben több leírás is van arról, hogy egyik ember a másikat próbálja megerőszakolni. Az ember tehát barbár, az oankáli pedig kulturált – aki ezen az alapon jogot formál magának az ember „megjavítására”. Mi ez, ha nem a gyarmatosítók mentalitása?

A kiadó tervei szerint a Xenogenezis-trilógia második kötete idén ősszel jelenik meg magyarul. Bár vannak Butler könyvénél élvezetesebb sci fi-k, ezzel együtt is felvet olyan kérdéseket, amik miatt érdemes lesz a teljes sorozatot elolvasni.

Octavia E. Butler: Hajnal
Agave Kiadó, 2019
3680 Ft

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s